A reklámstúdiót üzemeltető Déri Reklám Pont Kft.-t 2002-ben bajai székhellyel alapítottuk családi vállalkozásként azzal a céllal, hogy egy 1998-ban indított reklámiroda működtetését átvegyük a korábbi tulajdonostól. A kezdetben egy főt alkalmazó reklámstúdióban 2006-ra a munkatársak száma elérte az 5 főt. Ügyfeleink egyre szélesebb körű kiszolgálása érdekében tevékenységi körünk folyamatosan bővült, és az évek során szolgáltatásaink színvonala is egyre magasabb szintű lett. Sikerünket a gyors, precíz munka és kedvező áraink alapozták meg. A tevékenységhez szükséges folyamatos technikai-technológiai fejlesztések, beruházások mellett elkötelezettek vagyunk. Ennek eredménye, hogy a korábbi évek folyamatos kisebb beruházásait 2006-ban egy Roland típusú nagyméretű nyomtató-vágógép, majd egy 160 cm széles lamináló-kasírozó gép üzembehelyezése követte. Gyorsnyomdai munkáinkat egy nagyteljesítményű Konica Minolta A/3 színes nyomtató-fénymásoló berendezéssel végezzük. 2007-ben beköltöztünk a jelenlegi, mintegy 180 m2 alapterületű - Baján egyedülálló feltételeket biztosító - dekorációs, gyorsnyomdai és ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó irodánkba. Itt megfelelő feltételek között dolgozhatnak grafikusaink, dekoros munkatársaink és nagyméretű nyomtatóink. Kialakítottunk egy olyan dekorációs műhelyt, melyben lehetőségünk van télen-nyáron optimális körülmények között kivitelezni a dekorációs munkákat, legfőképpen a járműdekorációkat. 2010-ben üzembehelyeztünk egy Roland nagyméretű nyomtatót, mellyel akár kamionponyvákat is nyomtathatunk 260 cm szélességben. Kapcsolataink és professzionális gépeink lehetővé teszik, hogy dinamikusan bővülő, több száz kisebb-nagyobb vállalkozásból, vállakozóból álló állandó ügyfélkörünk mellett, a hasonló tevékenységet folytató cégek munkáját alvállalkozóként segítsük. Remélem hamarosan Önt is ügyfeleink között üdvözölhetjük! |
||||
![]() |
![]() |
|||